Akikre Büszkék Lehetünk

Íme néhány ember, akik elért eredményeikkel tovább dicsőítik városunk hírnevét, valamint itt található a  Kenderes és Bánhalma településről elszármazott  emberek listája is

Tartalom:

-Andrási Diána (Versenytáncos)

-Baktai Anikó (Énekesnő)

-Hangyási Dávid (Néptáncos)

-Juhász Teréz Julianna (Védőnő)

-Kovács Nikolasz (Labdarúgó)

-Németh Mónika

-Egy Juhász Familia Kenderesen (Tóth Család)

-Szautner Jánosné Szigeti Gizella (Tanító)

-Szerencsi Miklós (Labdarúgó)

-Szerencsi Noémi (Néptáncos)

-Szilágyi Gyula (Agártenyésztő)


-Elszármazottak Listája

 


Andrási Diána (Versenytáncos)

“Amit már eltáncoltál, az senki sem veheti el tőled” (Gabriel Garcia Marquez)

Eddigi lapszámainkban több alkalommal jelentettünk meg riportot helyi fiatalokkal, akik a tánc világát választották hivatásul. Többségük inkább néptáncosként ért el kiemelkedő sikert. Most nagy örömünkre
szolgál, hogy egy kenderesi fiatal hölgy, Andrási Diána a társastánc területén bizonyította tehetségét. Most őt kérdeztük elért sikereiről és az oda vezető útról.
– Mikor kezdtél el táncolni, milyen indíttatásból?
– Tizenkét éves korom óta táncolok. A ”Szombat esti láz” című televíziós műsor hatására kezdett el érdekelni a tánc kislányként. Nagyon tetszett a fellépő ruhák, a gyönyörű frizurák, cipők sokasága.. most már nemcsak ezért…a tánc kikapcsol, feltölt, egyszerűen imádom!
– Más jellegű táncot is tanultál?
– Óvodában mazsorettre jártam, de erről már csak halvány emlékeim maradtak.
– Hogyan vezetett az út idáig? Mesélj a tanulmányaidról!                                                                                                    – Alapfokú tanulmányaimat Kisújszálláson a Kossuth Lajos Általános iskolában végeztem 2003 és 2010 között és ezalatt a kenderesi és kisújszállási művelődési házban működő Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulója is voltam. Ezután 2008 és
2010 között a Lábassy János Szakközépiskola és Szakiskolába kerültem. 2010-2012 között fodrász alapképzésben részesültem.
2012-2014 közöti tanulmányi időszak után érettségi vizsgát tettem, 2014-2016 között gyakorlófodrász voltam, majd 2016-2017 után fodrász szakmai vizsgát tettem.
– Milyen egyesületben táncoltál, táncolsz jelenleg?
– 2011-2012′ között a szentesi Szilver TSE csapatában táncoltam, most pedig a szolnoki Szoldance TSE táncosa vagyok. A köztes időszakban tartottam négy év szünetet a táncolásban. Tavaly decemberben döntöttem úgy, hogy újrakezdem.
– Milyen versenyeken vettél már részt, milyen eredményekkel?
– Több tánciskolás versenyen vettem részt,ahol mindig dobogós helyezéseket értünk el. Nem régen lettem versenykönyves táncos. A jelenlegi táncpárommal eddig két versenyen vettünk részt. Az első megmérettetésünk a Kelet Magyarországi Területi Bajnokság volt, amit Kunszentmártonban rendeztek meg. Standard kategóriában 6. helyezést, latinból pedig 4. helyezést értünk el. Nem voltunk
elkeseredve, hiszen még ez az első versenyünk volt és döntőben táncolhattunk. A második versenyünk, a Formakupa Algyőn volt. Ott Standard kategóriában 6., latinból pedig 3. helyezést értünk el.
– Hogyan őrzöd meg a kondíciódat?
A munkám mellett nagyon nehéz bármilyen sportot űzni. Egyelőre heti két edzésen tudok részt venni. A táncon kívül nem sportolok mást. Diétázni nem szoktam.. inkább a mértékletességre törekszem. Ha azt
érzem , hogy picit híztam, jobban odafigyelek az étkezésre.
– A család  mennyire támogat a tevékenységeidben?                                                                                                                – A családom a választott szakmámban és a hobbimban is 100%-osan támogatott, támogat. Anyukámék szívesen jönnek a fodrászatba, ha bármilyen új dolgot kiszeretnének próbálni. Táncversenyeimre folyamatosan jönnek szurkolni. Rengeteget segítenek. Mindent nagyon köszönök nekik.
– Hogyan tovább, mik a jövőbeni terveid?
– A fő szakmám a fodrászat marad. A táncot csak hobbiként szeretném tovább csinálni.
-Eddig elért sikereidhez ezúton is gratulálunk, és további sok eredményes versenyt kívánunk. neked a jövőben.

(Az interjút Ács Andrea Éva készítette 2019. májusban. Forrás:Kenderesi Krónika)


Baktai Anikó (énekesnő)

“Mottóm,,:Addig szeressük egymást amíg lehet ! 

Kenderesi Általános iskolában ,az  énekkarban kezdődött minden!

Itt bontakozott ki a bennem rejlő tehetség, ekkor figyeltek fel tanáraim és ismerőseim elmondása szerint a kimagaslóan szép és tiszta hangomra. Talán a tőlük kapott biztatás és elismerés inspirált arra az elhatározásra, hogy életemet a zene, és főként az éneklés felé kell irányítanom.

17éves koromban Kenderesről Budapestre költöztem,ahol mint gondozónő sikerült elhelyezkednem. Ezekre az időkre a mai napig is szívesen gondolok vissza..                                                                                                      1 évre rá megismerkedtem a barátnőmmel  Judy-val akit, mint a Groovehouse énekesnője ként ismerhetnek az emberek. Jelentkeztem az OSZK-zeneiskolába ahova fel is vettek ,majd 1997-ben  kiváló eredménnyel sikeresen befejeztem.

1996-ban a Ki Mi Tud? versenyen a legnagyobb elismerésben, a közönség díjban részesültem                         1994-2000 ig a Ton Ton Phoenix zenekarban énekeltem, de más ismert hazai előadó, (Body Magdy, Szekeres Adrien) és zenekar (G-Play, Fiesta) albumokon volt hallható a hangom duett, vagy vokál formában, sőt még Supra Hits lemezem is közreműködtem. 

                                                                A Sztárkereső fesztiválon dobogós, a Megasztár énekversenyen a 6. helyezést értem el.

Pannonia Express Showband tagja voltam 7 évig.

Itthon nem könnyű az éneklésből megélni, főleg most, hogy sorban zárnak be a szórakozóhelyek és éjszakai bárok, s ha lehetőség adódik, a mai napig vállalok fellépéseket a határon túl.  Jártam többször Skandináviában, Franciaországban, Hollandiában és Görögországban is. Legszívesebben azonban itthon állok színpadra, mert leginkább a magyar dalokat és a magyar közönséget kedvelem.”

2007 óta élek együtt szerelmemmel, akivel közös fellépéseket is vállalunk. Nagyon boldog vagyok, mert

megtaláltam életem párját. A kedvesem szaxofonon és klarinéton is kiválóan játszik, így a színpadon is ugyanúgy kiegészítjük egymást, mint az élet más területein”

 

 

 

Jelenleg egy hajón dolgozom mellyel a földrészek között járom e csodás világot de mindig szívesen térek haza Magyarországra, és ha csak egy rövid időre is, de a szívem haza húz Kenderesre, ahol a családom és barátaim és ismerőseim nagy szeretettel fogadnak. 

Forrás és fotók:Baktai Anikó


 

 

Hangyási Dávid (Néptáncos)

 

„A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá.” (Martha Graham)

2018. június 22-én és 23-án az ország legszebb szabadtéri színpadán, a Hősök tere övezte szoborcsoport előtt felépített díszletrendszerben jeles, népszerű színészek és énekesek, valamint több száz közreműködő segítségével, a két évvel ezelőtt ezen a helyszínen bemutatott „Itt élned, halnod kell” című zenés történelmi játék alkotógárdája Trianon címmel új, nagyszabású történelmi zenemű létrehozására vállalkozott. A közelgő századik évforduló előtt a történelmi ismeretek felelevenítésén, az emlékezésen túl a zenés produkció közös gondolkodásra hívta a jóakaratú, a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró honfitársainkat. A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zeneszerzője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője volt. A szövegkönyvet emlékezések,
dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével a produkció rendezője, Koltay Gábor állította össze. A zeneműben közreműködő színészek, énekesek soraiban Varga Miklóst, Vadkerti Imrét, Kalapács Józsefet, Rudán Joet, Sipos Imrét, Benkő Pétert, Laklóth Aladárt, Ruttkay Laurát, Palcsó Tamást,
Fehér Nórát, Bodnár Vivient, Kuczmann Ágnest, Varga Vivient, Varga Szabolcsot és Szentgyörgyváry Laurát láthatta a közönség. A produkcióban több száz táncos, statiszta, lovas, artista működött
közre. És a táncosok között, – nem kis büszkeségünkre – ott lehetett egy kenderesi ifjú táncos Hangyási Dávid is, aki városunkból indult el ezen a pályán. E havi lapszámunkban őt kérdeztük a fellépésről, tanulmányairól!
-Mióta foglalkozol a tánccal, mikor és milyen indíttatásból kezdted el?
-A tánccal 10 éve foglalkozom. Még valamikor óvodás voltam, amikor Ruscsák Szász Andrea tanárnő “Andi néni” megkérdezte, hogy szeretnék-e járni néptáncra. Persze nem sokat gondolkoztam rajta és egyből rámondtam az igent, itt kezdődött el az ami a mai napig is tart.
-Mesélj a tanulmányaidról! Miért a művészeti középiskolát választottad folytatásként?                       Általános iskolai tanulmányaimat a kenderesi Szent Imre Katolikus általános iskolában végeztem. Itt sikeres nyolc évet töltöttem el, nem is rossz bizonyítványokkal. Tavaly, a nyolcadik év végén beadtam továbbtanulási jelentkezésem a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumba, ahová jelenleg is járok. Azért
választottam ezt az iskolát, mert igazából ez fogott meg az összes művészeti iskola közül a legjobban és úgy éreztem – és érzem a mai napig is -, hogy itt az országosan elismert mesterek segítségével sokat tanulhatok és ez sikeressé tehet a táncosi pályán.
-Milyen szakmai tantárgyaid vannak, melyek azok, amelyet ezek közül a legjobban kedvelsz?
-Az iskolában szakmai tárgy a tánctörténet és a folklorisztika vagy más néven néprajz is. Az elméleti szakmai órák hetente 1-1 alkalommal vannak 45 percben. Rengeteg gyakorlati órám is van, ide sorolandó a heti négy balett is. Ez évben 13 gyakorlati órám volt hetente. Idén Kalocsa, Gömör, illetve Sárköz táncait tanultuk, amiből színpadi vizsgát is tettünk az év végén. Félévkor, illetve év végén is vizsgázni kell gyakorlati és elméleti szakmai tárgyakból egyaránt. Természetesen nem kérdés, hogy a gyakorlati órákat szeretem a legjobban, de kedvelem a tánctörténetet és a néprajzot is.
-Kérlek, sorold fel milyen eredményeket, sikereket értél el eddig a táncban?
Szóló kategóriában:
2016. – Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál – Arany minősítés
2017. – Abigél Országos Minősítő  Táncfesztivál – Arany minősítés
2018. – Móra Garabonciás Gyermek -és Ifjúsági Szólótáncverseny – Különdíj- Arany minősítés – Bokrétás
táncosi cím
Páros kategóriában :
2016. – Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál – Ezüst minősítés
2017. – Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál – Ezüst minősítés
2018. – Országos Művészeti Tanulmányi Verseny – 2. helyezés
Csoportos ketegóriában :
2016. – Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál – Ezüst minősítés – Koreográfusi különdíj (KVAMI)
2017. – Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál – Ezüst minősítés ( KVAMI)
2018. – Pulyabál – Arany minősítés (Kisfigurás TE. )
-Hogyan kerültél be abba a táncsoportba, amelyik a „Trianonban” fellépett?
-Először is a rockopera koreográfusa, Doktor László felkérte a törökszentmiklósi „Ezerjó” Szentmiklós Néptáncegyüttest, hogy szerepeljen a nagyszabású műsorban 2018. június 22-én és 23-án, a Hősök terén. Mivel az együttes vezetőjével, Szilágyi Erikkel már ismertük egymást korábban, (tanított a Korda Vince Művészeti Iskolában), megkérdezett engem, hogy szeretnék-e részt venni ebben a műsorban és természetesen igent mondtam.
Azért kicsi szerencse is kellett hozzá, hogy engem is felkértek, de végül is sikerült. Ezzel a fellépéssel képviseltük Törökszentmiklós városát és az egész megyét is.
-Hogyan zajlott a felkészülés, a próbák és maga az előadás?
-Doktor László koreográfus eljött Törökszentmiklósra betanítani a táncokat. Június 2-án elmentünk közösen Makóra, egy nagy közös próbára (400 táncos részvételével), ahol már a rendező Koltay Gábor is jelen volt. Június 17-én elutaztunk Budapestre, ahol hétfőtől már zajlottak a helyszíni próbák a színészekkel, lovasokkal, artistákkal és táncosokkal együtt. Mindennap reggel 9 órától este 23 óráig folytak a próbák. Nagyon fárasztó volt az a hét , mivel ha meleg volt, ha hideg, folyamatosan próbáltunk és szakaszosan ebédeltünk, szomjat oltottunk, illetve vacsoráztunk. Csütörtökön volt jelmezes és kamera próba is. A pénteki előadásnak hatalmas hangulata volt. Nagyon nagy élmény volt az , hogy az összes nyolcezer ember aki jelen volt, vastapssal jutalmazta meg a szereplőket. Az előadás végén külön megköszönte a közönség a munkát Koltay Gábor rendezőnek és a zeneszerzőnek Koltay Gergelynek,(Kormorán). Az előadás után mindenki gratulált egymásnak. Szombaton is hasonló volt a hangulat. Az előadás után pedig Koltay Gábor mondott köszönetet az egész csapatnak a közreműködésért. Egy biztos, aki részt vett a megvalósításban és aki megnézte, annak örök emlék marad, mint ahogyan nekem is.
-Mit jelentett számodra ez a fellépés?
-Számomra ez a fellépés egy nagyon nagy lehetőséget adott a hivatásos táncosi pálya beindítására, örök emlék marad, mint ahogyan az egész hét is, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy együtt dolgozott Koltay Gáborral, Varga Miklóssal, Kalapács Józseffel, Rudán Joeval, Vadkerti Imrével, Sipos Imrével és még sok neves színésszel.
-Mennyire támogat a családod ebben a tevékenységben?
-A családom teljes mértékben támogat mindenben, természetesen erre az előadásra is eljöttek megnézni. Minden fellépésemre, műsorra velem tartanak, ha tudnak. Sokat köszönhetek nekik.
-Van-e a táncos szakmában példaképed?
-Természetesen van, mint minden más táncosnak is. Például Zsuráfszky Zoltán, Szűcs Gábor, Busai Norbet, Kovács Norbert, Appelshoffer János, Sánta Gergő, Fundák Kristóf, ők szerintem olyan szinteket, olyan elismeréseket értek el ebben a szakmában, amit érdemes elismerni és követni is.
-Mivel szeretnél foglalkozni a jövőben, ha befejezted a középiskolai tanulmányokat?
-A középiskola elvégzése után szeretnék felvételt nyerni a Magyar Táncművészeti Egyetemre. Az egyetem elvégzése után szeretnék valamelyik nagy hivatásos együttesben táncolni egy jó ideig.
Majd ha az együttesben befejeztem a táncos pályafutásom pedagógiai pályára is szívesen mennék, természetesen táncpedagógiára gondolok. Persze a nagy tervek között szerepel még egy együttes vezetői
cím is, de a jövő kérdése sok minden.
-Mit csinálsz szívesen szabadidődben?
-Mivel van focis múltam is, ezért a szabadidőmet szeretem a focival tölteni. Ezen kívül sok időt fordítok a pihenésre.
A rockoperában való közreműködésedhez és az elért eredményeidhez ezúton is
gratulálok és sok szakmai sikert és kitartást kívánok Neked további terveid megvalósításához!

( Az interjút Ács Andrea Éva készítette 2018. júliusban. Forrás:Kenderes Város Krónikája 2018. július)


 

Juhász Teréz Julianna (Védőnő)

2018. 11. 03. a riportot készítette Daróczi Erzsébet
A 90 éves, vasdiplomás Terike néni soha nem szégyellt tanulni
Hatvanöt éve végzett védőnőként, így nemrég vette át a Szegedi Egyetemen vasdiplomáját a kenderesi Juhász Teréz Julianna. Terike néninek több száz kenderesi fogadott gyermeke van, akiknek pici koruktól iskolás korukig végigkísérte fejlődését. Az önkormányzattól megkapta példaértékű munkájáért a Kenderesért emlékérmet. A 90 éves idős asszonyt az emberek szeretete élteti, és persze a csipkeverés, a kertészkedés, a csigacsinálás is.
– 1928-ban Karcagon születtem, a háborús években Juhász nagyapám tanyájára költöztünk, majd onnan Bánhalmára, a Horthy-tanyára, ahol édesapám gépészkovács volt. Itt, a kakati iskolában végeztem el a nyolc osztályt.
– Édesapám kereskedőnek vagy fodrásznak szánt, viszont jött egy lehetőség és megtanulhattam varrni. 1945-ben beköltöztünk Kenderesre, édesapám itt alakított ki magának kovácsműhelyt. Sajnos ő 1947-ben meghalt, két fiútestvéremmel, Istvánnal és Ferenccel félárván maradtunk, édesanyámmal esténként ruhákat varrtunk a helyi varrodának.
– Fontos Géza doktor, településünk orvosa fiatal fiúkat és lányokat képzett ki „egészségőrnek” egy tanfolyamon. Én is bekerültem a képzésbe, első bevetésünk 1949-ben, a tbc felszámolásakor volt, mi végeztük a lakossági szűrést – sorolja Terike néni, aki a csipkeverésbe is csak úgy belecsöppent.
– Matild barátnőm csipkét vert, ő mutatta, hogyan kell. Amikor a varroda megszűnt, Trenka János vert csipkét szállított kenderesi asszonyoktól Hollandiába és Belgiumba. Mivel ismerte édesapámat, szólt, menjek, mutassam meg, hogyan tudom a csipkét verni. Ha megfelelek, ad munkát.
– Két évig csipkéztem, majd amikor 1951-ben megjelent egy hirdetés, hogy a Szegedi Védőnőképzőbe felvétel van, elhatároztam, megpróbálom. Három nagyon kemény felvételi nap után azzal bocsátottak el, hogy a rossz helyesírásom miatt nem biztos, hogy felvesznek.
– Végül felvettek, s már bevallhatom, egész életemben küzdöttem a rossz helyesírásommal – mondja nevetve Terike néni, aki miután leállamvizsgázott, megkapta a szociális védőnői és ápolónői képesítést.
A minisztérium Győrsövényházára helyezte, igen mostoha körülmények közé.
– Volt, hogy a posta épületében kaptunk szobát a vizsgálatokhoz, és postai mérlegen mértem a babákat. A Ratkó-korszakban rengeteg gyermek született, nagyon sok munkám volt. Az anyáknak kötelező volt a védőnői szolgáltatást igénybe venni, mert csak így kaphattak ingyenes babakelengyét és gyermekgondozási pénzt.
– Amikor édesanyám beteg lett, hazakértem magam. 1970-ben Szentes János doktorral a II. körzetben dolgoztam, amihez Kenderes fele, Bánhalma és az egész tanyavilág tartozott. 1978-ig vittem ezt a körzetet.
– Akkoriban évente 60–80 gyerek született, végül csak Bánhalmán is huszonnyolc, ezért később több védőnő is dolgozott velem. 1985-ben vonultam nyugdíjba, de visszahívtak dolgozni 1996-ig
Terike néni soha nem szégyellt tanulni, ötvenévesen szerzett főiskolai diplomát. Rengeteg élménye van „gyermekeiről” is, minden gondozottját sajátjának tartja kicsit.
Ha ma kezdené, akkor is ezt a gyönyörű hivatást választaná, minden szépségével és nehézségével együtt.
Aktív életet él
Terike néni kilencvenévesen is nagyon aktív életet él, gondozza kertjét, virágait, permetezi, metszi a gyümölcsfákat, s százszámra teszi el a befőtteket rokonainak. Kedvenc elfoglaltsága a csipkeverés, most is egy nagy terítőn dolgozik.
– Ajánlani tudom mindenkinek, mert nagyszerűen kikapcsolja az agyat, megnyugtat. És sikerélményt is ad, nemrég tanultam meg egy új mintát – újságolja nagy örömmel.
(Forrás és fotó: Daróczi Erzsébet)

 


Kovács Nikolasz (Labdarúgó)

NÉVJEGY

Név: Kovács Nikolasz

Születési dátum: 1999.02.27.

Poszt: védő

2005-ben Kenderesen kezdtem el focizni. Ott él a családom, és a klubnál édesapám az elnök, így a mai napig szeretek hazajárni oda meccsekre. Otthonról elkerülve először Szolnokon majd Debrecenben játszottam, majd 2008-ban kerültem fel Budapestre, ahol több NB I-es klub utánpótlását megjárva igazoltam végül a Honvédhoz. 2014-től vagyok a Honvéd játékosa, volt szerencsém pályára lépni az Európa-ligában is, és úgy érzem ott lett belőlem felnőtt játékos! Egy fél évet töltöttem kölcsönben a Balmazújváros csapatánál, ami hasznos időszak volt, hiszen lehetőségem volt végigjátszani a mérkőzéseket. Végül a balmazújvárosi félév után kerültem ide Ajkára szintén kölcsönbe.

FC Ajka

(Forrás és képek :Kovács Nikolasz, fcajka.hu)


Németh Mónika

A Miss Alpok Adria Budapest Szépe versenyen elért sikere miatt ismét büszkék lehetünk a kenderesi Németh Mónikára. A verseny első etapjában megszerezte az első udvarhölgyi címet, amellyel a középdöntőbe jutott. Így
esélyt kapott a döntőbe történő továbbjutáshoz és a nemzetközi szerepléshez is.
Eddigi eredményéhez gratulálunk és további sikereket kívánunk Neki! Az alábbiakban a versenyről szóló rövid beszámolóját olvashatják: (főszerk.)
Régóta terveztem, hogy jelentkezem egyszer a Miss Alpok Adria szépségversenyre. 2010-ben én szurkoltam a nézőtérről a nővéremnek, most viszont úgy éreztem ideje megmérettetni magam. A versenynek több fordulója
is van. Először minden megyében rendeznek egy megyei fordulót, ahonnan az első helyezett továbbjut az országos versenyre, majd a győztes képviseli hazánkat a nemzetközi porondon. Én a budapesti fordulón vettem részt, amit december 14-én rendeztek meg. Több tourban is megmutattuk magunkat azsűrinek. Először egy koktélruhában vonultunk fel, majd ezt követte egy sportos viselet, utána az est fénypontja a fehérnemű és végül az eredményhirdetésen gyönyörű estélyi ruhákat viselhettünk. A Miss Balaton szépségversenyre úgy érzem, maximálisan és kitartóan készültem, ezen a versenyen pedig szerettem volna jobban megélni a pillanatokat. Már tudtam a meglévő rutinomra és tapasztalatomra építkezni, ami sokkal felszabadultabbá
tett engem a döntő estéjén. Úgy érzem ezt a zsűri is jobban értékelte, hisz az első udvarhölgy címet sikerült elnyernem, ezzel a középdöntőbe jutottam így még nekem is van lehetőségem arra, hogy részt vegyek az országos döntőben és én képviseljem hazánkat. A következő megmérettetés május körül várható.
Decemberben a pihenésé volt a főszerep, viszont most jön a felkészülés ideje, hogy a legjobb formában tudjak színpadra lépni a következő fordulóban.
Németh Mónika

/Forrás:Kenderes Város Krónikája 2020 Január  Fotó:Szoljon.hu/

———————————————————————————–

Egy juhász famillia kenderesen

LEGELTETI NYAJÁT…
KENDERES. Füleki puszta. Enyhe tavaszi szélben hullámzó legelőn birkanyáj hömpölyög. Mint «a záradó víz, legyezőszerűen szétterül, majd megint összecsoportosul. A rengőbundás anyabirkák között a fehér bárányok tanulják anyjuktól a legelést. A.’alacsony termetű, csizmás ember ballag a nyáj után. Meg-megáll, rá támasz- kodik a gamóra és homlokába húzott fekete kalapja alól csendesen szemlélődik.
„A juhásznak jól megy dolga.. — ötlik fel ben
nem a régi juhásznóta. Ám Tóth Mihály, az előbb látott birkák fekete kalapos mindenhatója a Vörös Csillag Tsz juhásza, rövid fél óra alatt meggyőződött arról, hogy* ez a nóta a juhászélet igen felületes ismerete alapján íródhatott. Példának okáért az, hogy „Bú nélkül éli világát” — egyáltalán nem igaz, mert…
— A télen is mennyi bajom volt. Roppant szűk már ennyi birkának ez a hodály. Hely egyáltalában nem volt, ahol iskolázhattam volna, hát március 10-én már kihajtottam. Először csak egy órára, aztán mind több időre. Ott szokott rá a bárány az evésbe a legelőn.
| Lassan megértettem, hogy
az „iskolázás”, evésrekapatást, az evés pedig legeltetést, vagy szénaevést jelent. A bárány ugyanis szopik, az evésre úgy kell rákapatni. És hát ez sok gondot okozott Tóth Mihálynak.
Juhász elvtárs, a Vörös Csillag elnöke Tóth Mihály takarékosságát dicsérte.
— Olyan kevés takarmánnyal kiteleltetett, hogy szinte hihetetlen. És mégis jó erőben vannak a birkák.
A laikus mindjárt titok után fürkész. Magam is így tettem.
Értetlenségemet látva bővebben is megmagyarázta:
— Ha ősszel, a beszorzáskor jó erőbén van a birka, kevesebb téli takarmányt igényel, mégse romlik le tavaszra. Én úgy január közepéig kijártam a birkákkal, csak a hó szorított be. Március 10-én pedig már kihajtottam. — mondja büszkén.
EGY JUHÁSZ munkáját a bárányszaporulat, a nyirási, meg a fejési átlag alapján lehet értékelni. A szaporulat 130 százalékos volt. A nyirási átlag tavaly 6.1 kilogramm — talán a legjobb a megyében. Most 90—100 liter tejet fejnek naponta, de a
választás után körülbelül a dupláját. Ez is szép eredmény.
Tóth Mihály mégsem elégedett és mint fentebb mondtuk, egyáltalán nem éli „bú nélkül” világát.
— Kevesen is vagyunk: hárman ennyi birkához, most meg még kapálnivalót is osztottak ránk. Én tíz éve vagyok a szövetkezetben, — de egy évben 3—4-nél több szabadnapom nincs.
Persze, kaphatna többet is, de — megint a tsz elnök szavait idézve:
— Tóth Mihály olyan lelkiismeretes, hogy nem szívesen hagyja más kezére a birkákat. A családjával se törődik jobban.
Ez a szenvedély, az állatok szeretete nemzedékeken keresztül ivódott Tóth Mihályba.
— Minden *,ősöm”, minden retye-rutyám juhász volt. Testvéreim is azok mind: ki tsz-ben, ki állami gazdaságban. Apám 82 éves korában halt meg — majdnem a birkák mellett. Egy reggel nagyon rosszul érezte magát. Mondtuk neki, ne hajtson ki. De ő nem’maradt az isten fiának se. Úgy hozta valaki a hírt, hogy menjünk ki, mert apánk összeesett a legelőn. Ölben hoztuk be. Meg is halt szegény.
A megyeszerte híres juhász 1943-ban „származott ide” Borsod megyéből. — Megnősült — itt ragadt. A hagyományos juhászöltözetből már csak feketebársony pitykés mellényt, meg a szijjas kalapot használja. Igaz, subája is van kettő, de az csak télen, vagy kora tavasszal kell.
— Édesapám — elmennek a birkák — hívja fel magára a figyelmet egy 6 éves forma pöttöm legényke.
— Eredj kisfiam, tereld vissza őket.
Nyargal a kislegény és pulinál nagyobb szakértelemmel keríti a nyájat…
SZEMÉBE HÚZOTT fekete kalapja alól kedvtelve nézi az apja. Felcsillanó szemmel- örvendezve mondja:
— Ebből juhász lesz, apja vére.
Mert ha nem is bú nélküli foglalkozás a juhászat, azért mégis — ez a legszebb.
Patkós Mihály
……………………………..
Tóth Edina
Leírtam mi jár a fejembe!
Emlék Édesapámról
Tóth Gábor 1950-2020
A hajdani pásztor-juhász őseimhez hasonlóan, most gondolatban én is „pásztortüzem” mellé
kuporodok, – egy fényt, egy melegséget nyújtó megemlékezésre – a bennem kavargó
élményekből fájó emléket állítva édesapámnak:
Tóth Gábornak, aki rövid és küzdelmes betegsége után, idén március 13-án hagyott itt örökre bennünket, s akit az ősi állattartásban, a juhtenyésztésben végzett fáradhatatlan munkája
alapján, országosan is elismert juhász emberként tartottak számon.
S bár örök távozásával szívünk egy darabját is magával vitte az örökkévalóságba és gyászunkra mindeddig a múló idő még nem hozott enyhületet, de kimondhatatlan hálával és szeretettel emlékezünk minden egyes percre, mit Vele tölthettünk, munkás életére és arra a láthatatlan kis “tarisznyára”, amit szívembe rejtett el és az együtt töltött idők alatt telepakolt lelki útravalókkal, szeretetével, tapasztalataival, hogy abból merítsünk azon az úton, melyen majd egyszer Nélküle, önállóan kell tovább haladni.
Édesapám 1950. január 11-én született. Mint általában az ősi mesterségek, a mi családunkban is apáról-fiúra öröklődik a pásztor hagyományok, hiszen az én őseim is több generáción keresztül a juhászatból éltek. Már apai nagyapám is törzstenyésztő volt, kiállításokon szerepelt egyedi „juhfajtáival”, édesapám Tőle sajátította el, gyermekkorától benne élve, dolgozva, nap min-nap látva az állattenyésztés tudományát. Édesapám ék hárman voltak testvérek, de egyedül Ő, Gábor vitte tovább ezt a nem mindennapi „mesterséget”, s mivel fiú gyermeke nem született, később belém, mint egyetlen leányába igyekezett átörökíteni minden tudományát, s a juhász őshagyománynak minden aprófortélyát. A Kenderesen eltöltött általános iskolás évek után, szüleivel a Zemplén megyei Szomolyára, nagyapám hajdani szülőfalujába költöztek. E vadregényes hegyvidéki tájon élték, szintén a juhtenyészetben szorgoskodva mindennapjaikat. Édesapám ekkoriban végezte el Hernádvécsén a Juhász Iskolát, ettől fogva, édesapja nyomdokaiba lépve, sorsa már hivatalosan is elválaszthatatlanul összeforrott a magyar állattenyésztéssel. A jó értelemben vett paraszti értékrenddel, a határtalan természet-és jószágok iránti szeretetével, rajongásaval a szívében élte az én édesapám életének minden egyes pillanatát. 1967-ben, 17 esztendős volt, amikor újra visszakerültek Kenderesre, ahol végleg letelepedtek, s ettől fogva
ez a város jelentette számára élete utolsó napjáig az otthonát. Eleinte itt is édesapja mellett juhászkodott, majd később a Tsz tehenészetében dolgozva elsajátította a fejés-és sajtkészítés
munkafolyamatait, sőt Szolnokon még ez irányú szakmát is szerzett, de mégis csak a juhász mesterség állott közelebb a szívéhez. A pásztor embert a „nyája” mellé szólította szíve, kötelessége. Nem váltogatta sűrűn munkahelyeit, hiszen egész szakmai múltján át két munkahelyen: 21 éven át, 1988-ig a Nov. 7. Tsz Juhászatában, majd egészen a 2011-es nyugdíjazásáig a De Karcagi Kutatóintézetben találta meg azt a tevékenységet, amely nem csupán megélhetési lehetőséget nyújtott számára, hanem egyfajta életformát, elhivatottságot, a szakmája iránti rajongást hozta el dolgos napjaiba, már-már a jó értelemben vett megszállottság jellemezte a munkához való hozzáállását. 1973-ban kötött házasságot élete párjával, édesanyámmal, Túri Erzsébettel, aki segítő kezekkel Édesapám mellé állt és nem csak a családi harmóniát, a fészek melegét teremtette meg nekünk, hanem oroszlánrészt vállalt fel a jószágok körüli közös munkákból is, s egyben férjének legerősebb lelki támasza volt. Nem csupán sorsuk napfényes útjain fogták egymás kezét, hanem kitartottak akkor is, amikor már sötét fellegek gyülekeztek élete egén. 1974-ben, egyetlen leányukként érkeztem meg szüleim életébe, a kis családba, én már első perctől beleszülettem ebbe a csodálatos világba, hiszen, amióta az eszemet tudom, közeli kapcsolatban éltünk a természettel, szívvel-lélekkel a jószágokért voltunk, értük dolgoztunk, szeretjük őket és tisztelettel bánunk velük. Életünket mindig is a természet irányította.. A kelő nappal ébredtünk, rendje volt a dolgoknak, gondolataink még otthonunkból is a pusztában jártak. Eleinte én voltam a „kisbojtára” édesapámnak, majd később /remélem/ én váltam legfőbb segítőtársává. Páratlan mennyiségű tudást és tapasztalatot kaptam Tőle! A környéket, a határt úgy ismerte, mint a saját tenyerét, érezte a tájnak és a benne élő állatoknak minden rezdülését. – Egy nagyobb fa, egy távoli, homályba vesző építmény, jó iránytű volt számára, amely segített neki az eligazodásban. Kedvenc jószágait nagy tiszteletben tartotta, mint pásztor ember, leghűségesebb segítőit, a kutyáit: Francit és Szikrát pedig családunk megbecsült tagjaként kezelte, szeretettel gondoskodott róluk.
Nyugdíjas napjain is dolgozott, mindaddig, amíg a súlyos betegség derékba nem törte tevékeny mindennapjait.
A Tsz-ben és a Kutatóintézetben is számtalan kitüntetéssel méltatták fáradozásait, lelkiismeretes munkáját. Több alkalommal is „Kiváló dolgozó” elismerésben részesült, majd 10-15-és 20 éves Törzsgárda oklevéllel jutalmazták és a törzs tenyésztésben, a Kutató Intézetben elért kiváló eredményeiért is több ízben megbecsüléssel
értékelték magas színvonalú munkáját, igyekezetét. Sok éven át a Tsz vezetőségi tagjaként is közreműködött.1995-től, az OMÉK által szervezett kiállításokon is rendszeresen jelen voltunk, az ország legkülönbözőbb pontjain / Budapesten, Debrecenben,
Hódmezővásárhelyen, Kaposváron/ bemutatkoztunk és közreműködtünk a kiállítások eredményes lebonyolításánál.
A bemutatókon, rendezvényeken végzett lelkiismeretes munkájáért édesapám „Aranykampó” díjat kapott elismerésül, nyugdíjazásakor pedig külön megköszönték sok évi tevékenységét, amely jóleső érzéssel töltötte meg szívét.1996-tól, egészen 2011-ig kis
családunk minden tagja együtt dolgozott, közös céljaink és elképzeléseink vittek bennünket előre. Édesapámnak régi nagy álma vált valóra, amikor két fiatal mezőgazdasági szakembernek köszönhetően előállhattunk a „kettes”, majd rövid idő múlva a „négyes kosfogatunkkal”. – „Gábor bátyám! – Válassza ki a kost és mi beszerzünk hozzá mindent, ami kell!” – biztatta Édesapámat ifjú patronálója. És valóban! Minden megteremtődött, amire szükségünk volt ahhoz, hogy az álom valóra válhasson! Igazából a jószág választotta ki jövőbéli gazdáját erre a „küldetésre”, amikor Édesapám lábához többször is oda dörgölőzött.
– Eredj már innen, mert be foglak!” – mondogatta a jószágnak játékosan. És valójában innen indult útjára ez a kedves történet…2003-ban egy év alatt betörtük a kosokat, amelyben
Édesapám keresztfia, Ferenc, és jómagam is nagy segítségére voltunk. Az állatok betanítása hatalmas türelmet, lehetetlent nem ismerő hitet, kitartást és végtelen szeretetet igényelt
mindannyiunk részéről. Megannyi fáradságot, időt kell rászánni arra, hogy a hajtó, a segédhajtó és a kosok között a kölcsönös bizalom, a feltétel nélküli szeretet és az összhang
kialakulhasson! De úgy érzem, hogy megérte a fáradozást! Mert minden túlzás nélkül hiszem
azt, hogy különleges élményben lehetett része annak, aki szembesült ezzel a nem mindennapi látvánnyal, hiszen egy-egy felvonulás alkalmával évszázados hagyományok,
díszes öltözékek, az állat szereteten alapuló ősiség varázslatos világa kelt életre. A fogatunk megjelenésével, minden önhittség nélkül, igazi kuriózumnak számítottunk, érdekességként,
furcsa ritkaság ként tekintenek ránk a kiállításokon, a rendszeres résztvevők már követeltek, vártak bennünket, jó érzés volt látni, hogy a munkánk nem volt hiábavaló, hiszen számtalan
embernek szereztünk örömet jelenlétünkkel. Ha valamilyen véletlen folytán nem tudtunk felvonulni a rendezvényeken, már hiányoltak bennünket. Közben persze átéltünk szomorú
veszteségeket is, mélyen megviselt bennünket, amikor a magunk által felnevelt, tanítgatott, dédelgetett kis jószágokat elveszítettük, amikor a hűtlen idő őket sem kímélte, kiöregedtek és sorban elpusztultak. A négyes kosfogat szereplése a 2011-es OMÉK-on ért véget. Ezután a kecskefogatunkkal jártuk az országot, úgy éreztük, hogy mindenütt a szívükbe zártak bennünket az állatbarát emberek, megjelenésünket nagy érdeklődéssel fogadta a közönség.
2015-ben már a második kecskefogatunkkal hódítottuk meg az érdeklődőket, már egész kis rajongótábor alakult ki körülöttünk. Jó volt érezni szeretetüket, megbecsülésüket! Ekkor már én töltöttem be a hajtó szerepét és édesapám volt mellettem a segédhajtó. Az Ő jelenléte és szakértelme, végtelen biztonságot nyújtott, erőt sugárzó lénye, valami kimondhatatlan bátorsággal, egyben nyugalommal töltötte el lelkemet.
A Juhtenyésztő Szövetségben tevékenykedve, a kosok elvesztése után is jártuk a kiállításokat, juh gondozás ként is hozzájárultunk a rendezvények sikeréhez.
A kecskefogatunkkal állandó vendégei voltunk a Túrkevei Juhászfesztiválnak.
2017-ben is épp Túrkevén szerepeltünk, amikor a fesztivál utáni hétfőn egy „derült égből villámcsapásként” érkezett váratlan betegség levette apukámat a lábáról. Fájdalmas
küzdelem vette kezdetét, mi, a családtagjai és ő is mindent megtettünk volna a felépüléséért, szerettük volna még egyszer visszakapni a hajdan erős, életvidám, minden
nehézséget legyőző embert, de sajnos,….lassan már Ő maga is belátta, hogy soha többé nem tud olyan aktív részese lenni ezeknek a csodás rendezvényeknek, mint azelőtt. Lassan felőrölte az a tudat, hogy az alattomos kór, mely úrrá lett szervezetén, imádott tevékenységének a végét jelentette. 2019. augusztusában járt utoljára, /de már csak látogatóként/ a FARMER EXPO-n, Debrecenben. Életének utolsó szakaszát felidézve, egy
végtelen szomorú kép jelenik meg emlékezetemben: – „milyen megrázó és kegyetlen próba lehetett ennek a hajdan magasan ívelő embernek szembenéznie az elmúlás gondolatával!
Annak az embernek, akinek életeleme volt a mozgás, a munka, -szívének nyugalma, boldogsága volt erdők-mezők csendje, – akinek életét betöltötte a családja szeretete, – el
kellett fogadnia a belső halált, a földre hullást, a tehetetlenséget a betegséggel szemben.
Milyen csekély lehetett számára a test fájdalma a lélek fájdalmához képest!” Ez év március 13-án érkezett meg érte az elmúlás angyala, hogy elvigye Őt tőlünk a végtelen útra kellett fogadnia a belső halált, a földre hullást, a tehetetlenséget a betegséggel szemben
élt: csendben, tartással, néma méltósággal. Tetteivel bebizonyította, hogyan lehet embernek maradni egy embertelen világban, bölcs követője volt az igaznak, a jónak, a szépnek. Az
egyenes gerinc, az adott szó hitele és a becsület; – nélkülözhetetlen útitársak voltak számára.
Mindhalálig megtudott maradni embernek, társnak, édesapámnak, jó testvérnek és barátnak. Fényt, meleget árasszon Reá az „égi pásztortűz”, amelynek melegére mindannyiunknak nagy szüksége lenne, úgy a Földön, mint a csillagok között! Azzal a néhány
sorral búcsúzzunk Tőle, amely talán az életének hitvallása is lehetne:
„Valahol pásztortüzek gyúlnak,
És a lángok az égbe nyúlnak,
A feledés homálya lassan elmossa a múltat!
De míg a mesék igazsága
Száll szájról-szájra,
Addig van remény, hogy megmarad
a magyarnak hazája”
Nagyon szeretünk: Anya és Edina
2020.május 27.
(Forrás és képek: Tóth Edina, Barabás János Barna Múlt-Kor Kenderes és környéke)
———————————————————————————–

Szautner Jánosné Szigeti Gizella

1944 májusában születtem Kenderesen.
Édesapám Szigethy István rőföskereskedő, édesanyám Oláh Lídia háztartásbeli.
Általános iskoláimat Kenderesen végeztem, gimnáziumba én is Kisújra jártam a „Móriczba”, -ahogyan a legtöbb kenderesi gyerek.
Érettségi után a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképzőbe jelentkeztem tovább tanulni.
Apukám az érettségim előtt hagyott itt örökre bennünket. Kétséges volt a továbbtanulásom. Ekkor kereste meg anyukámat Lucz Pista bácsi, az akkori tanácselnök, kedvező ajánlattétellel: Társadalmi ösztöndíjjal segítik a tanulmányaimat, amennyiben jeles eredményt érek el a főiskolán. Cserébe annyi időt kell Kenderesen tanítani, amennyi ideig az ösztöndíjat kaptam. 1965 februárjában egy tanító néni nyugdíjba vonult, és tanítóra volt szüksége a községnek. Így kerültem Kenderesre, és a szokásos gyakorló félévi program helyett, osztálytanítóként teljesítettem ezt a feladatot. A munkámért fizetést kaptam, természetesen így már nem járt az ösztöndíj. Két évig kaptam a támogatást. A gyakorló évemmel együtt két és fél évet töltöttem otthon. Akkor még nem tudtam, hogy tanítói pályámnak a legszebb időszakát éltem meg akkor, Kenderesen.
1967-ben férjhez mentem, Szolnokra költöztünk. Nagy szerencsével a Délibáb úti Általános Iskola Kisgyepen lévő, két tantermes tagiskolájában kaptam kinevezéses tanítói állást, ami a mostani Széchenyi lakó telep helyén volt. Hihetetlen körülmények között éltek ott az emberek, a XX. század közepén! A gyerekek többsége elmaradott volt az életkorához képest. Logopédusoktól, gyógypedagógusoktól kértem a munkámhoz szakmai segítséget. Tizenöt évet tanítottam ebben az iskolában.
Családi okok (anyukám betegsége) miatt költöztünk a Széchenyi lakótelepre, és áthelyezéssel kerültem az akkor ott nyíló, Zöld Iskolába. Mivel tudták, hogy sokat tanultam a fejlődésben lemaradt tanulók oktatásához, egy speciális első osztály, úgynevezett korrekciós osztály vezetését bízták rám, amire szintén kaptam szakmai felkészítést. Hét évig tanítottam ezen a területen és e miatt folyamatosan vettem részt szakmai továbbképzéseken.
A rendszerváltás kapcsán ezeket az osztályokat megszüntették, a probléma viszont, a gyerekek egyenlőtlen fejlődése, megmaradt. Ekkor végeztem el a fejlesztő pedagógiát. Ősztől kiscsoportos fejlesztések vártak rám. Csak nyáron eszméltem rá arra, hogy képesítésem ugyan van, de nincsenek füzetek a gyerekeknek, és nincsen megfelelő program sem a haladáshoz. Egész nyáron ezek készítésével voltam elfoglalva. Jól jöttek akkor azok a tapasztalatok, amit munkám során szereztem. Az első Nebuló és a hozzá való kézikönyv ekkor készült el, ennek 25 éve, és még most is használják. Aztán napról, napra, óráról- órára készítettem folyamatosan a többieket is. A kollégák beszéltek rá a kiadásukra. (A Nebuló 4 képeinek egy része az egykori Református iskola udvarán készült).

1996-ban korkedvezménnyel jöttem nyugdíjba.
Úgy lecsökkent az iskolánk tanulói létszáma, hogy két év múlva be kellett zárni az iskolát! A kollégák viszont előadások megtartására kértek, a Nebuló füzetek használatának bemutatásával kapcsolatosan. Nagy volt az érdeklődés!
Tíz évig az Apáczai Kiadó mentorjaként felnőtt oktatásban vettem részt.
1998-ban az Apáczai Kiadó kétéves Mentorképzőt szervezett. A végzettség megszerzése után tíz évig a Kiadó mentorjaként országos szinten előadásokat tartottam a kollégáknak. Kenderesen is. A könyveimből, amelyek így országosan ismertté váltak, Kenderesre is jutott Király Lászlóné Korpás Eszterke jóvoltából.
Az előadásokon a kollégák tanulásmódszertan könyvet hiányoltak tanítóknak. Azt is megírtam 74 éves koromban. Szeretem a szakmámat, most 77. évesen sem tudok tőle elszakadni, így érzem jól magam.
Kaptam elismeréseket is, kettőt említek meg közülük. Az egyiket, a Nebuló és programja megjelenése után kaptam, a Magyar Tudományos Akadémiától. Ez azért DAB –díj, mert a területileg illetékes Debreceni Akadémiai Bizottságtól vettem át. Az utolsót, már nyugdíjasan kaptam, egy országos pályázaton, a pedagógiai életutam bemutatásáért a kollégák megszavazták nekem az „Arany minősítés”-t. Mindkettő rangos elismerés, de a legtöbbet számomra mégis az jelenti, hogy a pedagógusok még ma is használják a könyveimet, és a gyerekek is szeretik azokat

Tanultam is, tanítottam is Kenderesen
(képek)

Szolnok, 2020. október 10.

2.-os osztálykép 1952, és 7.-es osztálykép 1957.

Gyakorlófélévem: 2. osztály: 1965. Kirándulás teherautóval

Tanítványaim az Újtelepi iskolában 1 osztály 1966, és a legkedvesebb tanítói fényképem

A Református Iskolában 1. osztály, és Iskolai farsangon 1967.

Úttörőélet

Elismeréseim

A Magyar Tudományos Akadémia DAB-díja 1996. Arany minősítés 2014.

Forrás és fotók: Szautner Jánosné Szigeti Gizella


 

Szerencsi Miklós (Labdarúgó)

A kenderesi ifj. Szerencsi Miklós az MTK Budapest második csapatának játékosa, jelenleg támadó poszton játszik legtöbbet, de van, hogy középpályásként vagy szélsőként is helyt kell állnia. Korábban a Sándor
Károly Labdarúgó Akadémia oszlopos labdarúgója volt. Még alig múlt 18 éves, de már komoly sportolói múlttal rendelkezik. Minden esély megvan arra, hogy nevével találkozni fogunk a jövőben magasabb szinteken is, hiszen teljesítménye alapján egyre komolyabb feladatokat kap, szeme előtti célként az
első csapatba jutás lehetősége lebeg. Riportunkban őt kérdeztük sportról, tanulásról, mindennapokról és a jövőről.
-Mikor kezdtél el focizni és milyen indíttatásból?
-Már egészen kicsi koromban, úgy 5-6 évesen szinte minden meccsen ott voltam édesapámmal, – aki szintén focizott- így már akkor a mindennapjaim részévé vált ez a sport. Az alapokat Boda Zoltán tanár úrtól tanultam meg az általános iskola első pár évében.
-Hogyan érzed magad a jelenlegi csapatodban?
-Nagyszerűen. Már 7 éve vagyok az MTK labdarúgója, nagyon sok támogatást kaptam és rengeteg barátot szereztem ez idő alatt.
-Van-e sportolói példaképed?
-Igen, az édesapám.
-Mely eredményedre vagy a legbüszkébb?
-Amire a legbüszkébb vagyok az, hogy az U13-as bajnokságban gólkirály lettem 48 góllal és toronymagasan megnyertük a bajnokságot.
-Melyik csapat nálad a favorit?
-Mindig is az FC Barcelona volt a kedvenc csapatom.
-Más sportágak érdekelnek a focin kívül, űzöd-e ezeket?
-Szeretek kipróbálni új dolgokat, de nem tudok rájuk sok időt és energiát fordítani, mert a foci tölti ki minden szabadidőmet.
-Mondanál néhány szót a tanulmányaidról? Milyen rövid, illetve hosszútávú terveid vannak a továbbtanulás és a sport terén? Szeretnél Magyarországon élni és dolgozni vagy gondolkodsz külföldi karrierben is?
-Idén nyáron sikeresen leérettségiztem a gárdonyi Chernel István Általános Iskola és Gimnáziumban. Azóta csak a focira összpontosítok. Továbbtanulási terveimben természetesen szerepel a főiskola a későbbiekben. Tanulmányaimat a rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon szeretném folytatni. Sport terén egyre közelebb kerülök az élvonalbeli labdarúgáshoz és a célom, hogy egy NB 1-es csapat alapembere legyek. Majd a későbbiekben ki szeretném próbálni magam nemzetközi porondon is.            –Szóba jöhet esetleg az edzősködés is a távolabbi jövőben?
-Igen, természetesen szeretnék ezzel foglalkozni, mivel az aktív pályafutásom után is a foci közelében
akarok maradni.
-Fel lehet készülni lélekben egy mérkőzésre?
-Igen, mert ez is hozzátartozik a profi mentalitáshoz.
-Szerinted mennyire jó a magyar futball és az utánpótlás helyzete?
-Nagy lemaradás van az európai elithez képest mind játékos minőségben, mind nézőszámban. Az
utánpótlás futball elég fejlett és modern, egyre több akadémia épül, és ezek a csapatok megállják a helyüket nemzetközi szinten is. Úgy gondolom, hogy az utánpótlás jó irányba halad.
-Hány meccsed van egy idény alatt?
-Egy szezonban kb. 45-50 meccsünk van.
-Hogyan néz ki egy napod?
-Általában reggel 8 órakor kelek, mert fél 10-re oda kell érnem az edzőközpontba és még edzés előtt ott is reggelizem. Fél 11-kor kezdődik az edzés, ami 1.5 – 2.5 óráig tart. Edzés után ebédelek és a nap további részében a barátnőmmel vagy pihenéssel töltöm a délutánomat.
-Hogyan őrzöd a kondíciódat?
-A hétközi edzésekkel, a hétvégi meccsekkel és külön munkával tudom megőrizni a kondíciómat.
-Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
-Ha tehetem a barátnőmmel töltöm a szabadidőmet vagy a barátaimmal szervezek közös programokat. Szabad hétvégéimen pedig a családomhoz utazom haza Kenderesre.
-Jövőbeni sportkarrieredhez, tanulmányaidhoz és magánéletedhez is kívánok Neked sok sikert, erőt, egészséget és kitartást!
Köszönöm az interjút!

Az Interjút Ács Éva Andrea készítette 2016 decemberben.

(Forrás:Kenderes Város Krónikája 2016 december Fotó:Szerencsi Miklós)

2020 Július:
Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy klubunk szerződést kötött az ESMTK elleni felkészülési mérkőzés győztes góljának szerzőjével, Szerencsi Miklóssal, aki az MTK-val kötött kooperációs szerződés értelmében egy évre érkezik kölcsönbe Dorogra! Új szerzeményünk válaszolt a dorogifc.hu kérdéseire:

DorogiFC.hu: Üdvözlünk Dorogon! Elégedett vagy, hogy nálunk folytatod a pályafutásod? Hogy telt számodra az elmúlt egy hónap?

Szerencsi Miklós: “Természetesen örülök, hogy Dorogon kezdhetem meg az idei szezont! Szerencsére minden zökkenőmentesen zajlott, úgy érzem könnyen be tudtam illeszkedni. Az egész csapat és a stáb is nagyon barátságosan fogadott. Nagyon jók az edzések és a csapaton belüli hangulat is kiváló, így boldog vagyok, hogy itt lehetek!”


DorogiFC.hu: Az ESMTK ellen győztes góllal járultál hozzá a csapat teljesítményéhez, mit vársz az idei NB2-es évtől egyénileg és csapatszinten?

Szerencsi Miklós: “A lehető legtöbb mérkőzésen szeretnék játszani és egyértelműen meg is nyerni ezeket. Úgy gondolom, hogy egyre jobb formába lendül a csapat, nem sok van már hátra a bajnoki rajtig, fontos a jó kezdés és benne van ebben a csapatban, hogy az élbolyban legyünk.”

 

DorogiFC.hu: Van esetleg számszerűen bármilyen célod a góljaid, gólpasszaid tekintve, illetve milyen játékost látnak majd a szurkolóink a pályán a személyedben?

Szerencsi Miklós: “Nincsen számszerű célom, bízom benne, hogy a lehető legtöbb góllal és gólpasszal tudok majd hozzájárulni a csapat sikereihez. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy minél több örömöt szerezzek a szurkolóknak!”

(Forrás és képek:Dorog FC.hu honlapja)
———————————————————————————–

Szerencsi Noémi (Néptáncos)

Noémi első tánclépéseit a kenderesi művelődési házban tette meg tizenhat évvel ezelőtt, az évek során több tánctípust is kipróbált, amíg megállapodott a néptáncnál. Örömmel és büszkén követtük sorsát, tudtuk, hogy választott területén megállja helyét. Mára elmondhatja magáról, hogy elvégezte a Magyar
Táncművészeti Egyetem néptánc szakát, mesterképzésre készül, több tánccsoportban tanít és február óta egy nemzetközi és országos szinten is elismert csapat, a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes tagja.
– Mikor kezdtél el táncolni, milyen indíttatásból? Milyen jellegű táncokat tanultál?
-Második osztályos koromban, 2003- ban kezdtem el táncolni. A túrkevei Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskola indított néptánc tagozatot Kenderesen. Akkor Juhász Andrásné, Erzsike néni tanította a néptáncot, ahová a barátnőimmel együtt iratkoztunk be, szép nagy számmal. Emlékeim szerint, a szüleim
ötlete volt, hogy próbáljam ki a néptáncot, de minden bizonnyal nem tiltakoztam ellene, és örültem annak, hogy van lehetőségünk ilyen mozgásos foglalkozáson részt venni.
A néptánc oktatással egy időben indítottak társastánc tagozatot is, erre is 2003-ban iratkoztam be, és párhuzamosan jártam mindkettőre. A társastánc tanárunk akkor Sallai Krisztina volt.
8. osztályos koromban a pályaválasztás előtt, az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy a néptáncos pályát választom.
– Hol és mely intézményekben folytattál tanulmányokat?
-2001 – 2009 között a Kenderesi Általános Iskola tanulója voltam, majd 2009 – 2014 között – a Fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium /érettségi és OKJ-s néptáncos képzés/ padjait koptattam. 2016 – 2018 között a Magyar Táncművészeti Egyetem /néptánc szakirány, táncos és próbavezető szak/hallgatója voltam, 2019 – ben a Magyar Táncművészeti Egyetemen mesterképzésen szeretném folytatni tanulmányaimat.                                                                                                                                                – Melyek azok az intézmények, csoportok ahol dolgozol vagy tanítasz?
-Jelenleg a Szilágyi Keresztény Iskola, Művészeti Iskolájában dolgozom, néptánc pedagógus gyakornokként. Az iskolába, 2015-ben vettek fel, fél állásba jelmez-, és viselettáras pozícióba, majd másfél év után teljes állásra egészült egy pedagógiai asszisztensi körrel, és jelenleg csak néptáncot oktatok heti 20 órában.
A barátommal február óta táncolunk Székesfehérváron az Alba Regia Táncegyüttesben, ahova heti 2 x 2,5 órát járunk. Előtte a Veszprém-Bakony Táncegyüttesnél voltunk tánckarvezetők.
Tanítok a Szent Margit Óvodában heti 2 alkalommal, 30-30 gyereket, délelőttönként az Egry úti Óvodában, 4 csoportban illetve van egy saját óvodás foglalkozásunk péntekenként. Nemesvámoson indítottunk februárban egy néptánc csoportot, ahova heti egyszer 1,5 órára járunk el, itt kezdő és táncos tudással rendelkezőket is tanítunk.
– Milyen versenyeken vettél részt eddigi pályafutásod alatt és milyen eredményeket értél el?
-Mára, a néptánc mozgalom azon része, hogy versenyeken mérjék össze tudásukat a néptáncos fiatalok, hatalmas virágzásnak örvend. Ám én, mégis azon oldal képviselői közé tartozom, akik nem igazán vágynak ilyesfajta megmérettetésekre. Ettől függetlenül ösztönzöm tanítványaimat a színpadi megjelenés
tapasztalatainak megszerzésére.
2011-ben Országos Ifjúsági Szólótáncverseny /Békéscsaba/ innen Hetrovicz Grétával továbbjutottunk a döntőbe, amit Szarvason rendeztek meg.
2017-ben vettem részt a „Fordulj egyet előttem” páros táncversenyen, Budapesten.
Eddig tánccsoportjaimmal is igen jó eredményeket értünk el, a hazai szakmai versenyeken.


-Kinek, minek hatására választottad ez a pályát? Kinek köszönheted, hogy elindított ezen az úton? A család mennyire támogatott ebben?
-5. osztályos korunkban vett át minket néptáncon Ruscsák-Szász Andrea, és ő tanított egészen a középiskola végéig. Neki köszönhetem, hogy Fótra jelentkeztem, és nem hagytam veszni a néptánc iránti szeretetemet. A Népművészeti Szakközépbe a legutolsó pillanatban adtuk be a jelentkezésünket, Nádas Szabinával, Hetrovicz Grétával és Túri Anitával. Fel is vettek minket. Életem legjobb 5 éve volt, szerettem oda járni, és mindezt Andinak köszönhetem!
A családom szerencsére mindig mindenben támogatott, ha én Fótra akartam menni, akkor ők oda jöttek el, és költöztettek fel a kollégiumba. Sokszor haragudtam régen apukámra, ha a rossz jegyeim miatt nem mehettem el táncra. Olyankor mindig nagyon szomorú voltam, de felnőtt fejjel érthető.. jobban, és többet kellett volna tanulnom.
– Melyek a legemlékezetesebb fellépéseid, amelyekhez emlékek, különleges eredmények fűznek?
-2011-ben, amikor Grétával bejutottunk az Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjébe, amit Szarvason rendeztek meg.
2007-ben Martfűn részt vettünk egy néptánc versenyen, kalocsai lánytáncot táncoltunk, és tánc közben, hirtelen leállt a zene, de mi nem ijedtünk meg, mintha misem történt volna, végig saját énekhangunkra eltáncoltuk az egész koreográfiát.
Egyszer Kazárra utaztunk a kenderesi néptánc csoporttal, és rábaközi táncokkal neveztek be a versenyre engem és Grétát. Az őszintét megvallva, a mezőnyben nagy esélyünk lett volna, viszont a feledékeny-ségemből fakadóan, a rábaközi szoknyáinkat otthon felejtettem, így nem tudtunk kiállni a zsűri elé.
A versenyeken kívül fontosnak tartom egy közösség összetartását, erre például Erdélyben kerítünk lehetőséget, mert ha tehetjük minden évben elutazunk oda.
– Ezt a szakmát szánod fő kenyérkeresetnek a jövőben vagy érdekel más is?
-Én szeretnék ebben az iskolában dolgozni, ameddig csak lehet. Nem titok, hogy szeretnék egyszer pályázni a Kőrösi Csoma programra, hogy az új szakmai kihívások mellett világot is láthassak.
Szerintem a pedagógusi pálya rengeteg szép, és örömteli pillanatot ad a számomra. A gyerekek iránti szeretetem miatt maradnék ezen a pályán. A táncolás szeretete mellett úgy gondolom, hogy a néptánc az egyik eszköz ahhoz, hogy a fiatalabb korosztályokat megfelelő értékrenddel ruházzuk fel a mai rohanó világban.
– Játszol hangszeren is?
-Középiskolában próbálkoztam hegedűn tanulni, de nem sokáig jutottam, mert nem volt időm eljárni tanárhoz. A barátom több hangszeren is játszik, így néha napján én is a kezembe veszem a gitárját.
Egyszerűbb dallamokat tanulgatok tőle.
– Hogyan érzed magad, amikor népviseletbe öltözöl? A ruha hatására változik a színpadi viselkedés?
-Ha népviseletbe öltözöm, mindig az a mondat jut eszembe, amit régen Szász Andi mondogatott nekünk: – „Viselet van rajtad, amit viselni tudni kell!” Én is ezt a mentalitást próbálom átadni a tanítványaimnak. Mikor én viseletbe öltözöm, próbálok a legapróbb részletekre is odafigyelni, és mindent pontosan és precízen magamra ölteni. Teljesen más az amikor viseletben ki kell lépni a színpadra, mint amikor a próbateremben táncolunk.
– Milyen szakmai tantárgyak érdekelnek leginkább?
A kinetográfiával (táncjelírás) az egyetem alatt, sokat küzdöttem. De mégis azt tartom az egyik legérdekesebb szakmai tantárgynak. Az egyetem alatt, nagyon szerettem a drámapedagógiát. A
középiskolában nagyon komolyan vették a balettet, így az egyetemen már nem volt vele gondom, és sok pozíciót, és gyakorlatot ismertem már.
– Szerinted, lehet kommunikálni a tánccal, pl. külföldön, más anyanyelvűek kaphatóak a magyar népzene, néptánc elsajátítására?
-Természetesen. A veszprémi Egyetemen, 50 fölötti létszámú csoportot tanítottunk, akik zömében Erasmussal hazánkba érkező, más-más nemzetiségű hallgatók voltak. Sajnos nem tudtuk 6 különböző nyelven elmondani, hogy mi a feladat, viszont aki figyelt és rendelkezett némi ritmusérzékkel, az nagyon ügyesen el tudta sajátítani a lépéseket. Nem véletlenül működik 7 éve a Kőrösi Csoma Sándor program, amellyel a magyar néptáncos fiatalok, külföldön, erősíthetik a magyarság tudatot az ottani magyar vagy akár más nemzetiségű érdeklődők tanításával. Itt a hagyományok, és a népi kultúra továbbadása a cél.
– Hogyan őrzöd a kondíciódat ?
-Mivel minden nap táncolok, több óvodás csoportban, felnőtt együttesben tanítok, az Alba Regia-ban is táncolok, így rengeteget mozgok. Sokszor arra nincs időm, hogy a reggeli ovis tanítások után, visszaöltözzek a civil ruhámba, és abban menjek dolgozni, így próbaszoknyában kelek át a városon, mert a
munkahelyemen is egész délután a próba ruhám van rajtam. Szeretnék futni, de abban nem annyira vagyok kitartó, és unatkozom is közben. Nagyon szeretnék jógázni, néha rá is szánom magam, de sajnálom az időt rá, mert az alatt az idő alatt, tudnék főzni, takarítani. Az iskolában, mikor több órám van egymás után, szoktam kérni ebédet, így azokon a napokon, reggelente csak valami könnyű ételt eszek. Amikor rövidebb napjaim vannak, akkor reggel nyugodtan meg tudok otthon reggelizni és főzni, de olyankor csak a munka után (4-5 óra körül) eszem. A legnagyobb probléma ezzel, hogy mindig próbák után éhezem meg, este fél 10, 10 óra körül, és csak néha tudom megállni, hogy ne egyek valamit.
– Fiatalok körében egyre népszerűbb a népzene, néptánc. Mi erről a véleményed, hasznosnak ítéled-e ezt?
-Igen nagyon hasznosnak gondolom, hiszen nem csak a ritmusérzéket lehet fejleszteni a néptánccal, hanem rengeteg olyan tartásjavító, mozgásfejlesztő, erősítő gyakorlat létezik, ami hozzájárul a gyermek testének fejlődéséhez. Az általános iskolában, ha nem ismernénk a gyerekeket, akkor különbséget tudnánk
tenni, hogy ki az aki néptáncol, és ki az, aki nem. A néptáncos gyerekeknek nem ciki az, ha egy fiú énekel, ha egy lány szoknyában megy iskolába, vagy befonott hajjal. Amikor a lányok viseletbe
bújhatnak, az számukra olyan érzés, mintha hercegnők lennének, és a gyermek lelkének ez a fontos, hogy jól érezze magát abban, amiben van, és amit elhivatottan csinál.
A néptánc olyan szinten jó hatással van a gyerekekre (és itt most kitérnék egy kamaszkorban lévő 8. osztályos tanulóra), hogy nem fél attól, ha egy lánynak meg kell fogni a kezét, a derekát, ha bele kell nézni a szemébe, mert ezen nőtt fel, ezt látta a pedagógusoktól, ebben szocializálódott.
A legfontosabb, hogy szeretetből járjanak néptáncra, kedvesek legyenek egymással, elfogadóak, közösségi szinten összetartóak, és ha ezt a néptánctanár el tudja érni, az az ő számára is visszaigazolás, hogy valamit jól csinál.
– A népzenén kívül szeretsz más zenei műfajt is?
-A 7 év társastáncos pályafutásom alatt nagyon megszerettem a latin zenéket, és ez mai napig megmaradt. Emellett sokszor hallgatok népi cigányzenéket, de kedvelem még a régi retro zenéket is.
– Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
-Egyrészt sajnos a táncos élet mellett, nem sok szabadidőm van, viszont ha akad, akkor a barátommal, és a közös barátainkkal szervezünk programokat. Szeretek kirándulni, itt Veszprémben különösen jó, hiszen a dimbes-dombos vidék rengeteg szépséget őriz. Másrészt pedig szerencsésnek érzem magam, mert a munkám a hobbym. Szoktam varrni, a nagymamámtól örököltem egy varrógépet, amin már elkészítettem életem első szatmári viseletét.

-Eddig elért sikereidhez ezúton is gratulálunk, további munkádhoz, tanulmányaidhoz pedig erőt, egészséget kívánunk!

(A riportot Ács Andrea Éva készítette 2019 márciusban Forrás:Kenderes Város Krónikája 2019 március)


 

Szilágyi Gyula (Agártenyésztő)

Dante, Fernando Jet, Black Jenny és a többiek
Több alkalommal láttam fotókat egy közösségi oldalon Szilágyi Gyula sikeres agárfuttató versenyeiről. Személyes találkozásunk alkalmával megkértem, hogy meséljen a kutyákról és a versenyekről. Szerintem nagyon érdekes ez a hobbi, remélem, elnyeri a kedves Olvasók tetszését, és érdeklődését az alábbi interjú!
-Őstermelő és építési vállalkozó vagyok, csak hobbiszinten foglalkozok az agarakkal, de azt nagyon komolyan veszem. Mindig szerettem az állatokat, különösen a kutyákat, szüleimnek szívesen segítettem a jószágok körül egész kicsi koromtól. Még kisgyerek voltam, amikor volt egy agaram. Aztán 2014-ben teljesült az álmom: vettem két kölyök agár kutyát, Kengyelfutó Dixyt és Kengyelfutó Dalmát.
Dixyvel 2 év múlva már Európa Bajnokságot nyertünk, Dalma viszont – nagy bánatomra- olyan sérülést szerzett, ami miatt soha többé nem versenyezhet. Viszont olyan gondoskodó, jó anya-kutya lett, hogy talán a sors is így akarta. Magyarország egyik legjobb kanjával fedeztettem, és ebből az alomból született Diabolical Dante, akivel most sorra nyerem a versenyeket! Már kölyök-kategóriában is elhoztuk a takarót az Európai Derbin
-Jól értettem? Takarót?

– Igen, a versenyek első helyezettje díszes takarót nyer, a többi helyezést kupával díjazzák.
– Hogyan zajlik egy verseny?
– Egy ovális pályán egyszerre 6 kutya fut. A rövid távú futam 275 méter, a hosszú távú 485 méter. Egy műnyulat tartanak a kutyák elé, ez sarkallja őket a futásra. A mi Black Jennynk rövid távon 16,36 másodpercet, Dante nevű kutyánk a hosszú távot 29,20 másodperc alatt futja le első helyezettként.
– Gondolom, ezt rengeteg edzés előzi meg.
– Igen, napi szinten sétálunk, úszunk, és a sprintelést is gyakoroljuk. Egy verseny felkészülési ideje kb. 12 hét.
– Az agarak igényelnek különösebb ápolás?
– Nagyon kell vigyázni a körmükre, hisz nekik ez a „futócipőjük”, egy betört, fájós, vagy hosszú köröm kizárja a versenyzés lehetőségét. A műkörmösök által használt eszközökkel ápoljuk a kutyák körmét, van speciális körömreszelőnk is. Hihetetlen, de megengedik, nyugton maradnak, biztosan érzik, tudják, hogy ez a procedúra az ő érdeküket szolgálja. A szőrükkel váltáskor kell többet foglalkozni, ezt furminátorral kezeljük. A helyesen táplált kutyának szép, fényes a szőre, erre is ügyelünk. Most sok a szúnyog és a kullancs, nyáron bolha is előfordul az állatokban, ezek ellen speciális készítményekkel védekezünk.
A tenyésztés körülményeit szigorú szabályok szerint ellenőrzik. A Kincsem Parkból bármikor eljöhetnek megnézni, hogy minden előírásnak megfelelően tartom-e a kutyáimat, ez a velük kötött szerződésben is benne van. Mondanom se kell, nem találtak még hibát, és ez büszkeséggel tölt el.
– Mit esznek a versenyzők?
– Télen mindent, aztán fokozatosan készülünk a tavaszi kezdésre. Vörös húst, csirkemellet, halat, tápot. Zöldségkúrát is szoktunk tartani, hiszen nagyon fontos az egészséges táplálkozás. Ügyelni kell a megfelelő fehérje bevitelre, és arra, hogy a víz háztartásuk rendben legyen. Kapnak velős csontot is a fogkövek eltávolítására.
– Hová jártok versenyezni?
– Isaszegen és a Kincsem Parkban zajlanak a versenyek, ahová speciálisan kialakított utánfutóval visszük a
kutyákat. Két hét múlva a Hungaryan Champion Ship Versenyre megyünk 3 kutyával, majd augusztusban a „Szukadíj” elnyerésére nevezünk. Ez egy különleges kategória, a tenyésztésnél óriási jelentősége van. Októberben 5 kutyával készülünk az Európa Derbyre. Az évet december 31-én a Kincsem Parkban zárjuk majd. Jövőre szeretnék részt venni Németországban az Európa Bajnokság, de nagy álmom, hogy egy ír derbyn is részt vegyünk.

– Jelenleg hány kutyád van?
– Hatan vannak, és mindegyik a világ legjobb szülőitől származik. Ausztrál és ír vérvonalú agarak. Fernando Jett, Diabolical Etó és Slippy Ninja nagyon ígéretes tehetség. Remélem, olyan sikeresek lesznek, mint Dante, aki 14 versenyből hétszer lett 1. helyezett, ötször 2. és kétszer 4. helyezést ért el.
Természetesen nem lennének ezek a sikerek, ha nincsenek mellettem a családom és a barátaim.
A feleségem Anita mindenben támogat, és a gyermekeim Ricsi, Milán és Olívia is eljön velünk a versenyekre, így ezek az alkalmak jó családi programok is. Jó példát szertnék mutatni a gyermekeimnek az életben: ha eredményt akarunk elérni, azért mindent meg kell tenni, mert küzdelem nélkül nincs siker.
(Az Interjút Mikola Istvánné készítette. Forrás:Kenderes Város Krónikája 2020 Júliusi szám.)
Fotók:Szilágyi Gyula
———————————————————————————–

Kenderesről és Bánhalmáról elszármazottak listája:

 

1. Balassa Éva – Dunaharaszti

2. Elek Márta – Dunaharaszti

3. Dikovics János – Üllõ

4. Koma József – Tárnok

5. Andrásiné Koma Margit – Szolnok

6. Majzik Richárd – Budapest

7. Kovács Sándor – Kisújszállás

8. Majzik József – Tószeg

9. Dr. Fazekas Sándor – Karcag

10. Magyar Jánosné – Szolnok

11. Magyar János – Szolnok

12. Rabi Csaba – Schwelm

13. Rabi Gábor – Lörzweiler

14. Nadicsán Zsuzsa – Szeged

15. Majzik István – Mezõkövesd

16. Bodor János – Eger

17. Bodor Aletta – Eger

18. Juhász József – Kisújszállás

19. Bognár Gyuláné (Patkó Mária) – Kisújszállás

20. Szûcs Gyula – Heves

21. Hegedûsné Kováts Anikó – Herceghalom

22. Csányiné Kováts Enikõ – Kisújszállás

23. Lukács Valéria – Tótszentmárton

24. Lukács István – Nagykanizsa

25. Tordai Ferencné (Majzik Mária) – Budapest

26. Fábián Zsigmond – Szolnok

27. Lovász Gáborné (Darvas Ilona) – Szolnok

28. Balázs Éva – Budapest

29. Hidvégi Ilona – Szolnok

30. Kormos Antalné (Rézsó Irén) – Jászalsószentgyörgy

31. Lõdy Ede – Áporka

32. Dr. Sonkádi János – Eger

33. Szegedi Gerzson – Budapest

34. Lõdy Ede – Áporka

35. Lõdy Edéné (Lenge Mária) – Áporka

36. Kerék Miklós – Bag

37. Kerék József – Bag

38. Gecer Antalné – Mezõtúr

39. Szabó Sándor – Budapest

40. Balogh Sándorné (Csillag Ilona) – Abádszalók

41. Balogh Andrásné (Barabás Júlia) – Kunhegyes

42. Bodó István – Soltvadkert

43. Jenei Ottóné (Csillag Irén) – Szolnok

44. Bakos István – Szolnok

45. Bakosné Besenyõi Piroska – Szolnok

46. Pecze József – Albertirsa

47. Várnai Ferencné (Szabó Klára) – Szolnok

48. Lutz István – Budapest

49. Farkas Sándor – Svájc

50. Tapasztó Szilviusz – Budapest

51. Dr. Tapasztó Szabolcs – Belgium

52. Szautner János és felesége – Szolnok

53. Dr. Kóródi Barnáné (Ács Jolánka) – Szolnok

54. Dobi Dénesné (Zimándi Mária) – Szolnok

55. Csapó Ferencné (Pozsonyi Margit) – Szolnok

56. Vellai Jánosné (Bodó Magdolna) – Csopak

57. Szabó Lászlóné (Dienes Eszter) – Tárnok

58. Kovács Mihályné (Vitáris Margit) – Budapest

59. Konczné Pecze Margit – Karcag

60. Pecze Ibolya – Budapest

61. Szabó Gyõzõné – Kistarcsa

62. Horváth Lukácsné (Pádár Magdolna) – Jászfényszaru

63. özv. Bitner Istvánné (Pádár Gizella) – Dány

64. Pádár Imre – Rakamaz

65. Rézsó Pál – Budapest

66. Márkus István – Budapest

67. Bartha Imréné – Eger

68. Végh Károly – Zabar

69. Kocsmár Istvánné – Litke

70. Bartha Zoltán – Andornaktálya

71. Bartha Bernadett – Andornaktálya

72. Kolos Lászlóné (Horváth Anna) – Jászfényszaru

73. Tusor Ignácné (Horváth Margit) – Jászfényszaru

74. Hopka Flóriánné (Donkó Éva) – Tiszafüred

75. Csörgõ Sándor – Szolnok

76. Valentinné Apostol Erika – Miskolc

77. Birkás Ferenc – Budapest

78. Eperjesi László – Kecskemét

79. Iványi József – Pilisvörösvár

80. Iványi Józsefné (Biri Irén) – Pilisvörösvá

81. Piri Imréné (Balogh Emilia) – Adorjás

82. Seprenyi Gyula és Seprenyi Gyuláné – Abasár

83. Ladányi Sándor – Törökszentmiklós

84. Eperjesi Katalin – Herend

85. Pecze János – Budaörs

86. Pecze István – Vecsés

87. Herczegh Dénes – Budapest

88. Õzse Ferenc – Budapest

89. Simon Lajos – Miskolc

90. Szautner Sándor – Szolnok

91. Kolozs Lászlóné – Jászfényszaru

92. Bitner Istvánné – Dány

93. Fontos István – Sándorfalva

94. Hódosi Attila – Budapest

95. Dr. Sütõ Gyuláné (Simon Mária) – Budapest

96. Horváth Klára – Budapest

97. Ilk Miklósné – Bonyhád

98. Fodor Mihályné (Kiss Emma) – Budapest

99. Uliczki Mária – Finnország

100. Deák Ferenc – Dombóvár

101. Simon Gyula – Budapest

102. Vitális Sándorné – Kisújszállás

———————————————————————————-